Köz-gazdálkodás, közpénz-menedzsment  A Budapesti Gazdasági Főiskola végzettséget adó szakirányú továbbképző programja  

A hazai felsőoktatás palettájáról hiányzik a korszerű közpénzmenedzsmenthez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek oktatása. A háromszintű egyetemi képzésben sem születtek sem a közgazdaságtudományi, sem a jogi szakterületen olyan szakok, amelyek a korszerű közpénzügyi ismeretek oktatását felvállalnák. Valószínűsíthető, hogy ennek oka az, hogy a graduális képzésben résztvevők számára ezen ismeretek jelentősége és piacképessége – érthető okok miatt – nem ismert. A gyakorlatban dolgozók azonban érzik ezen ismeretek hiányát. E hiány pótlását szolgálja egy olyan posztgraduális szakirányú továbbképzés, amely a „helyén van”, már felsőoktatás graduális fokozatán „átesett” hallgatók továbbképzését szolgálja és – előképzettségtől függően – oklevelet ad. A képzést levelező oktatás formájában végezzük. Megfelelő mennyiségű jelentkező esetén vidéki képzési centrumainkban (Salgótarján, Zalaegerszeg), illetve partnereink segítségével más megyeközpontokban is készen állunk az oktatásra. A képzést az Oktatási Hivatal regisztrálta, a 2009/2010-es tanévben indítjuk. A képzés tartalmának összeállítása során konzultáltunk az Állami Számvevőszék, a Magyar Államkincstár szakembereivel, illetve a különböző önkormányzati érdekképviseletekkel. Az oktatói gárdában megtalálhatók a Főiskola vezető oktatóin túlmenően a gyakorlati élet elismert szakemberei.

A képzés tartalmi jellemzői 

A képzési cél olyan elméleti – közgazdasági, jogi és politológiai - alapismeretekkel rendelkező, gyakorlatorientált szakemberek képzése, akik korszerű közszolgálati, elsősorban közpénz-menedzsment ismeretekkel egészítik ki alapvégzettségüket. A célközönség az államháztartás különböző szintjein tevékenykedő szakemberek, a közszolgáltató vállalatok pénzügyi középvezetői és felső vezetői, valamint a magánszektorban dolgozó azon szakemberek, akik az államháztartási szereplőkkel folyamatos munkakapcsolatban állnak.A képzés specifikuma az lehet, hogy a hazai gyakorlat bemutatása mellett a maradandó, korszerű ismeretek közvetítésére, a fejlett országok „legjobb gyakorlatainak” oktatására törekszünk. A mellékelt táblázatból láthatók az oktatott tárgyak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a képzés utolsó félévében kötelezően választható szakszemináriumok keretében kerül sor arra, hogy a hallgatók munka- és/vagy érdeklődési területüknek megfelelően egy szűkebb államháztartási területtel ismerkedjenek meg. Szakszemináriumot szervezünk a pénzügyi ellenőrzés (benne a közbeszerzések ellenőrzése), az önkormányzati gazdálkodás specifikumai, a társadalombiztosítás, informatikai vonatkozások, igény esetén adózás. A képzés lezárásaként szakdolgozatot kell készíteni, amely témája fő szabályként (de nem feltétlenül) igazodik a választott szakszemináriumhoz.

A képzésben a legkorszerűbb oktatási anyagokat (tankönyvek, kézikönyvek) használjuk. Számos tárgy esetében új jegyzetek és segédletek elkészítése van folyamatban. A jegyzeteket és segédleteket a hallgatók számára elektronikus (DVD) formátumban bocsátjuk rendelkezésre.  A képzésről a Főiskola honlapján lehet további információkat szerezni.

Közgazdálkodás, közpénz menedzsment szakirányú továbbképzéstanterv tervezet 

 

Szervezők

Budapest Business School

 

LRMI

 

Person

 

 

Támogatók

 

Partnerek

 

MOSZ_logo

 

 

fszlogo